December 6-án felmondólevelet kapnak a dolgozók

2012. december 04., kedd 16:08

December elején felmondólevelet kap a Kapuvári Hús Zrt. kétszáz dolgozója. A dolgozók többségét kifizetik, de a hitelezőknek, és az esetleg féléves felmondási idővel rendelkező régi alkalmazottaknak is várniuk kell a pénzükre - tudta meg a Világgazdaság.

Ez azért is meglepő fejlemény, mert a kormányszóvivői iroda szeptember 12-én bejelentette, hogy a kormány kiemelt jelentőségű vállalattá nyilvánította a Kapuvári Hús Zrt.-t és a Kapuvári Bacon Húsipari Kft.-t. Ez azt jelenti, hogy egy esetleges felszámolás esetén a felszámolót az állam jelöli ki, aki megkísérli megtartani az adott cég tevékenységét.

"Ebben a formában biztosan vége a Kapuvárinak" - nyilatkozta a Világgazdaságnak Kapuvári József a felszámolóval folytatott pénteki tárgyalása után. A Húsipari Dolgozók Szakszervezetének elnöke hozzátette: "lényegében eldőlt, hogy a cég több mint kétszáz dolgozója december 6-án felmondólevelet kap. Annak pedig, hogy külső befektető tovább működtesse a céget, jelenleg nagyon kis esélyt adok." Korábban voltak olyan várakozások, hogy a Kapuvári Hús Zrt.-t az állam által kijelölt felszámoló működteti tovább ideiglenesen. "Ez a hajó már elment" - fogalmazott ezzel kapcsolatban a szakszervezeti vezető, aki szerint ezzel "jogilag épp az állam zárja be a céget.

Forrás: HR Porál www.hrportal.hu


Az Ön neve:
Az Ön e-mail címe:
Kinek küldi?
E-mail címe:

2019.07.16., kedd | Valter

Bejelentkezés