Ezért lehet kockázatos a gyed extra

2014. január 22., szerda 16:08

Egyelőre még nemigen igénylik a kismamák a gyed extrát, inkább csak tájékozódnak. Aki az ellátás melletti munkavállalást választja, annak különösen érdemes meggondolnia a dolgot, ha még szeretne gyereket.

A januártól bevezetett gyed extra többek között biztosítja, hogy a gyermek egyéves kora után az anyák a gyes és a gyed mellett is dolgozhassanak. A gyed mellett eddig egyáltalán nem lehetett munkát vállalni, a gyes mellett pedig a gyermek egy éves kora után legfeljebb heti 30 órásat (az otthoni munkavégzésnél viszont nem volt időkorlát).

Ha tehát az anya dolgozni tud, jobban járhat, mint eddig.

Van benne kockázat

A Népszabadság annak járt utána, van-e valamilyen rizikó abban, ha az anya visszamegy dolgozni a gyes vagy gyed mellett. Kiderült, hogy van. Méghozzá az elbocsásási szabály változása miatt. Hiszen az új Munka Törvénykönyve bevezetése óta már nem illeti meg az abszolút felmondási tilalom a kismamákat a gyermek 3 éves koráig.

Vagyis ha az anya visszamegy dolgozni, akkor neki bármikor felmondhatnak. Ekkor pedig a gyes vagy gyed önmagában csak egészségügyi ellátásra jogosítja őt, tb-ellátásra nem. Így ha hosszabb ideig nem talál munkát, és közben újra szül, akkor nem lesz meg a gyed-hez szükséges biztosítási jogviszonya.

Ha viszont nem megy vissza dolgozni, akkor ilyen kockázatot nem vállal, hiszen a munkaviszonya és ezzel a biztosítási jogviszonya is fennmarad a gyes végéig. Ha pedig ismét babája lesz, akkor rá is megkaphatja a gyed-et.

Vagyis emiatt nem is olyan könnyű meghozni a döntést, hogy a pluszpénz reményében visszamenjen-e dolgozni az anya.

Forrás: HR- Portál www.hrportal.hu


Az Ön neve:
Az Ön e-mail címe:
Kinek küldi?
E-mail címe:

2019.10.19., szombat | Nándor

Bejelentkezés